Christmas magic

Álmosan nyitottam ki a szememet, és tapogattam magam mellett az ágyat. De mikor csak a hideg takarót és lepedőt tapintottam meg, felültem és megdörzsöltem a szememet. A szobában sötétség volt, a folyosóról szűrődött be némi halvány fény. Rápillantottam az órára és láttam, hogy hajnali 3 óra van. Kitakaróztam és a köntösöm után nyúltam. Daisy mostanában rendszeresen felébred minden este, de általában én szoktam felébredni először hozzá. Ahogy kinyitottam halkan az ajtót arra gondoltam, hogy talán ez is egy kisebb Karácsonyi csoda. Merthogy Szenteste volt, vagyis már túl voltunk rajta. Harry és az én családom is nálunk voltak, és olyan éjfél körül mentek el, így mi is csak nemrég kerültünk ágyba. Nesztelenül lépkedtem mezítláb a szőnyegen, és mikor bekukucskáltam Daisy szobájába, meglepődve konstáltam, hogy sem a kislányunk, sem Harry nincs a szobában. Szemöldök ráncolva indultam tovább a folyosón és a lépcső felé kukucskáltam. Ha felébred Daisy Harry általában vagy a szobában, vagy a folyosón sétál vele. Nem értettem, hogy merre tűnhettek. Talán Daisy szomjas volt, és Harry lement a konyhába teát készíteni neki? A kíváncsiságtól vezérelve lépkedtem lefele a lépcsőn, és az aljába érve elfojtottam egy feltörő sóhajt. Ugyanis Harry a nappaliban volt, karjában Daisy-t ringatva. Ajkamba harapva dőltem neki a korlátnak és néztem végig rajta. Csak egy melegítőnadrág volt rajta, ami hanyagul lógott a csípőjén, felül pedig félmeztelen volt. Háttal állt nekem, de ahogy Daisy-t ringatta, jól láttam, ahogy a hátizmai megfeszülnek, a mozgása nyomán. Kicsit oldalra fordult, ahogy Daisy-nek magyarázott a Karácsonyfa előtt, így megpillanthattam a tetoválásait is, amit úgy imádtam rajta. Azt tudni kell, hogy óriási fánk volt, mivel egy örök gyermek volt a házban, aki ragaszkodott a beltéri magassághoz igazodó Karácsonyfához. Mire végeztünk a díszítéssel meseszép lett a fa, és valam oknál fogva, a kis hercegnőnk szerette, ha ott ringattuk őt. Elmosolyodtam, mikor meghallottam mély, mackós hangját, ahogy a picinek magyarázott. 

-    Látom, tetszenek a Karácsonyfa színes égői. –mondta – Azt hiszem a mami nagy bajban lesz, ha felnősz, mert már ketten leszünk, akik nagy fát fognak követelni

Olvadoztam rajta, ahogy magyarázott, és közben lágyan ringatta a picit. Harry rajongott a lányáért, néha képtelenség volt elválasztani őt tőle. Volt, hogy éjszakába nyúlóan ült a kiságya mellett, és nézte, ahogy Daisy alszik. Ilyenkor én őt nézem, és a szívemet mindig elönti a melegség és a szeretet illetve a szerelem. Bizonyította, hogy nem csak, mint barátként, párként fantasztikus, hanem apaként is. Daisy egyértelműen apa szeme fénye volt, és ezt a többiek is észrevették. Amióta nagyobbacska lett, ha teheti, mindenhova magával viszi őt. Vagyis minket. Ebből eleinte súlyos viták voltak, de aztán beletörődtek abba, hogy Harry önfejű és konok. Ráadásul rájöttek, hogy jó hatással vagyunk rá, ugyanis azon kívül, hogy maximumon túl nyújt, egyfolytában mosolyog, ha ránk pillant, és meglátja Daisy széles mosolyát, amit apa jelenléte vált ki belőle. Így hát szépen beletörődtek abba, ha azt látták a koncertek előtt, hogy Harry Daisy-vel a karjában rohangál a backstage részlegben. Vagy épp eltűnik fél órára, mert ő akarja elaltatni a lányát. De ne gondoljátok, hogy engem kitúr úgymond, mert nem így van. Folyton arról áradozik, hogy mennyire csodálatos az anya-lánya kötelék, ami közöttünk van, és ő az anyaságot egy igazi csodának fogja fel. Eleinte zavarban voltam, mikor a kis manót szoptattam, és Harry ragaszkodott ahhoz, hogy bent legyen velem. Pár alkalom után aztán már teljesen megszoktam a jelenlétét, sőt megnyugtatott. Mindig mellém feküdt, átkarolt védelmezően minket. és ragyogó szemmel nézte, ahogy eszik Daisy. Közben pedig halkan romantikus dolgokat, és bókok hadát súgta a fülembe. Nagyot sóhajtottam, amit Harry valószínűleg meghallhatott, mert felém fordult, mintha mágnesként vonzottam volna. Elmosolyodott mikor meglátott, majd kinyújtotta felém a kezét. Lementem a lépcsőn és hatalmas meleg kezébe csúsztattam az enyémet. Mellé érve szorosan húzott magához egy kézzel és lágy csókot adott. Mellkasához bújtam és néztem, ahogy Daisy laposakat pislogva pihen a karjában. 

-          Nézd csak hercegnőm, megjött a mami is –suttogta halkan

-          Sssh ne ébreszd fel –simítottam végig a hátán

-          Már vagy fél órája lent vagyunk, és ez a kis huncut kislány nem nagyon akar elaludni –mondta

-          Olyan akár az édesapja –néztem fel rá

-          Azért van benne bőven a gyönyörű anyukájából is –mosolygott rám

Végigsimítottam Daisy arcocskáján, mire hatalmasat ásított, amire mindketten elolvadtunk. Daisy volt a mindenünk és rajongtunk érte. Harry leült a kanapéra, én pedig mellé bújtam és néztük, ahogy a manóka lassan elalszik. 

-          Köszönöm –mondta váratlanul Harry

-          Mit? –néztem fel rá

-      Hogy vagy nekem, a szerelmedet, hogy megmutattad milyen az igazi boldogság, és mert egy ilyen tündéri kislánnyal ajándékoztál meg –mondta

-       Mindezért én is hálás vagyok neked. Ti vagytok az életem értelmei, akiket nagyon szeretek –mondtam

-          Szeretlek kicsim –húzott közelebb magához

-          Én is szeretlek Harry –bújtam hozzá

-          Boldog Karácsonyt Daisy, álmodj angyalkákkal –puszilta meg Harry a kis pofiját

Boldogan sóhajtottam, és Harry mellkasához bújva néztem a Karácsonyfát. Az égők rajta úgy ragyogtak akár a csillagok és arra gondoltam, hogy ennél jobban nem is lehetnék boldog. Azt kívántam, hogy ez a karácsonyi csoda kísérje végig az életünket, és járjon át az érzése, az év minden napján. Mert nincs is jobb érzés, a békességnél, a boldogságnál és a szeretetnél. Boldog Karácsonyt!

Különös üzenet, különös lány...

Sziasztok! Az előző kis novellám után, itt a második, amit szeretnék megosztani Veletek. Van ami csak úgy szívből jön és lehet nem a legnagyszerűbb alkotás, mégis az ember szívéhez nő. Ez a novella számomra ilyen. Remélem elnyeri a ti tetszéseteket is. Betti xx

Lehajtott fejjel sétáltam a sötét utcán sodródva a tömeggel. Páran elrohantak mellettem, meg-meglökve a vállamat, lerántva a táskámat, de nem törődtem velük. Arra gondoltam, hogy olyannak kéne lennem most, mint a többi embernek, aki most a koncertre tart. Vidámnak, sőt mit vidámnak, nagyon boldognak! Erre az estére vártam mindig, hogy láthassam a kedvenceimet élőben. De most még egy mosolyra se voltam képes. A hideg esti szél a hajamat és a kabátomat tépte s én nem tettem semmit. Semmi nem érdekelt. Az elmúlt napok eseményei után, talán csak a magányra vágytam. Nem maradt senkim. Senki, aki megölelt volna, aki a fülembe suttogta volna, hogy szeretlek, és mindig itt leszek neked. Senki. Gondolataimat az aréna felől felhangzó hangos zene zavarta meg. Hunyorognom kellett az erős fénytől, ami csípte a szememet és megzavarta az érzékeimet. 

Egykedvűen csoszogtam át az út másik felére és beálltam a bejárat előtti sorba. Körülöttem csupa izgatott lány volt, akik csinosabbnál csinosabb ruhákba voltak öltözve. Közönyösen gondoltam arra, hogy rajtam egy farmer, fekete ing és szürke bakancs van. Talán ezért néztek engem olyan feltűnően. De ahogy sok minden más, ez sem érdekelt. A jegyszedőre rá se nézve adtam oda a jegyemet és üveges tekintettel néztem, ahogy lekezeli a jegyet. Megmondta, hogy merre menjek, hogy odaérjek a helyemre, majd tovább tessékelt. Tekintetemmel körbenéztem a csarnok előterében majd tovább indultam a lépcsők felé. Felérve a részlegbe ahol a helyem volt láttam, hogy már sokan ott vannak. Mindenki zenekaros pólóban volt szinte és egymással ugrálva sikongattak örömükben. Más esetben talán még hozzájuk hasonlóan is viselkedtem volna, de jelen pillanatban csak levettem a kabátomat és leültem a helyemre. Ezután kezdődött a várakozás. Megtelt körülöttem a csarnok, pedig az O2 nem volt kicsi. 1 óra is eltelt, mire nagyjából mindenki megérkezett. Irreális módon még akkor is a helyemen ültem, mikor az elő zenekar lépett ki a színpadra. Képtelen voltam jó kedvet tettetni, miközben belül ordítottam. A következő fél órában az egész aréna tombolt, ugrált, énekelt, kiabált és sikítozott. Aztán elcsöndesedtek majd vártak. Így telt el újabb fél óra. Majd ismét elsötétedett az aréna, és megjelent az oly’ várt videó. Ha a mellettem álló lány nem rángat fel a székemről, valószínűleg képes lettem volna a továbbiakban is ülve maradni. Közel voltunk a színpadhoz, az oldalánál lévő lelátón voltunk a második sorban. 

Mikor a fiúk kirohantak a színpadra hatalmas ordítás közepette, gyakorlatilag sokkal közelebb voltunk hozzájuk, mint azok, akik elől a színpad előtt álltak. Nem sokat érzékeltem az egészből, a koncert elkezdődött, engem minden oldalról lökdöstek és próbáltak rávenni a „bulizásra”. Miután nem ment feladta a mellettem álló lány, majd átölelt váratlanul. Meglepett a tettével. Nem ismert, azt se tudta, hogy ki vagyok, de megölelt. Sután öleltem vissza, kezeimet a hátára tapasztva viszonoztam a gesztust. Miután elengedett még egyszer megsimogatta a karomat, majd a koncertre figyelt. Melegség öntött el. Hálás voltam neki érte így próbáltam nem annyira „savanyú” látványt nyújtani. Egy rövid szünet erejéig lementek a fiúk a színpadról, a kivetítőn egy videó jelent meg és egy férfi bejelentette, hogy aki akar, az most írjon tweet üzenetet a fiúknak. Mindenki őrülten kapta elő a telefonját és pötyögte a kérdését, üzenetét. Hirtelen azon kaptam magam, hogy én is előveszem a telefonomat és pötyögni kezdek. Automatikusan cselekedtem, még én se tudtam miért teszem. Abban biztos voltam, hogy nem fogják az enyémet kiválasztani, de jó volt leírni. 

Ezután folytatódott a koncert és a fiúk pörögtek tovább. Aztán elérkezett a tweet üzenetek felolvasása. Addigra már minden fiú választott egyet. Leültem a helyemre, mert kicsit szédülni kezdtem és forgott velem az aréna. A mellettem álló lány kicsit aggódva fordult felém, de mikor kérdésére megnyugtattam, hogy nincs semmi baj, vonakodva, de a fiúk felé nézett újra. A legtöbb tweet vicces, jópofa és kedves volt. Harry maradt utoljára. Szavai hihetetlen hatással voltak rám. 

-          Az én tweet-em egy igen különleges üzenet. Nem vicces és mégis azonnal elsőre megfogott. Szerettem volna rá válaszolni és szeretném meg tudni, hogy ki küldte. –mondta mély rekedtes hangon

-          Lássuk azt a tweet-et!! –kiáltotta Louis 

Lélegzetvisszafojtva néztem fel a kivetítőre és mikor megláttam, hogy az én tweet-em az, úgy éreztem, mintha minden levegőt kiszippantottak volna a tüdőmből. A szemeim elkerekedtek, a szívem pedig hevesen kezdett el dobogni. 

„Mit tehet az ember, mikor a saját családja megtagadja? Hogyan folytassa az életét, merre induljon tovább? Van egyáltalán értelme küzdeni?” 

Meredten bámultam a sorokat, amiket korábban a telefonomra bepötyögve küldtem el. Nem, ez nem lehet. Ezt mégis hogyan? Pont az enyémet választotta ki. 

-          Ez igen komoly üzenet –mondta Liam és hallottam a hangján, hogy remeg

-          Ez…erre nem tudok mit mondani –mondta Zayn elhaló hangon 

Louis és Niall nem tudott semmit mondani, csak megrázták a fejüket. 

-     Akárki is, vagy aki ezt írta, a válaszom igen! Van értelme! Lehet, hogy a családod megtagadott téged, de emiatt egy percig ne add fel azt, aki vagy! Kövesd az álmaidat, amelyek korábban is már éltettek. Soha, hallod SOHA ne add fel! Ne másokért tarts ki, ne azokért, akik nem értékelnek. Önmagadért! Mert te és igen te egy csodálatos ember vagy. Hallod? Váltsd valóra az álmaidat, váltsd valóra azt, aki vagy! Nehéz lesz erősnek lenni, de te sem akarod feladni. Különben nem írtad volna meg ezt nekünk. –mondta Harry és a végére elcsuklott a hangja

Nem tudtam mit reagálni erre. Némán folytak a könnyeim az arcomon. Hogy lehet ez? Egy olyan fiú, aki nem is ismer, azt mondta rám, hogy csodálatos vagyok. Ezt még soha senki nem mondta nekem. A szavai megérintettek és összetörtek. A fülemben visszhangoztak tovább és egyre erősebben hallottam őket viszont. Már szinte zokogtam, mikor meghallottam Louis hangját. 

-          Ki írta ezt a tweet-et? –kérdezte

Erre mindenki forgolódni kezdett, hátha meglátja az illetőt. De én nem jelentkeztem, még csak fel se álltam. Meredten bámultam magam elé, miközben a könnyeim még mindig az arcomat mosták.  A fiúk ahányan voltak annyi felé néztek reménykedve, de semmi. Már a közönség soraiban álló rajongók is segítettek, és már épp feladták volna, mikor a mellettem álló lány elkiabálta magát. 

-          Itt van!! Ő írta a tweet-et!! –kiabálta teli torokból 

Ezt még megismételte jó párszor, mire a többiek, akik körülötte álltak, segítettek neki a kiabálásban. Rémülten kaptam rá a tekintetemet, amely egy riadt vadéhoz hasonlíthatott. Mikor a fény rám vetült és a fiúk észrevették a lányokat, kapkodva álltam fel. 

-          Ott van! –kiabálta bele Niall a mikrofonba 

Meg se bírtam szólalni, mindenki engem nézett. Majd felkaptam a kabátomat és elkezdtem felfelé rohanni a sorok között. Úgy éreztem, ha ott maradok, akkor megfulladok bent. Hallottam néhány hangos és zavarodott hangot, de nem álltam meg. Hallottam, hogy valaki után kiabálnak, de addigra már kiértem a folyosóra. Lerohantam a lépcsőn miközben kapkodva vettem fel a kabátomat. Kilöktem a kétszárnyú ajtót, ami az előtérbe vezetett és mikor már a bejárati csarnokban voltam, meghallottam….Őt. 

-          Állj meg! Kérlek! –kiabálta egy ismerős rekedt hang 

Döbbenten fordultam hátra, mikor láttam, hogy Harry az. Ő futott utánam. Megráztam a fejemet, néhány tincs a sírástól tapadós arcomra ragadt, és futottam tovább. Nem akartam ebbe őt belerángatni, már így is baja lesz, hogy elrohant a koncertről. Odakint szakadt a hó és még hidegebb volt, mint mikor jöttem. A talaj a hó miatt csúszott a lábam alatt, de nem álltam meg. A hó az arcomba vágott és a csípős szél se esett jól. Hunyorogva futottam és igyekeztem nem elüttetni magam egy autóval sem. Hátrafordulva láttam, hogy Harry még mindig ott fut mögöttem. Egy száll ingben és tornacipőben, ami a koncerten volt rajta. Meg fog fázni! Erre egy kis hang a fejemben megszólalt 

„Miattad fut! Állj meg!” 

Nem hallgattam rá, helyette betértem egy parkba és reméltem, hogy feladja. De nem tette. Egyenletesen futott mögöttem én pedig már kezdtem kifulladni. A sírás és a hideg levegő, ami torkomat egyszerre marta, megtette a maga hatását. Levegő után kapkodva rogytam le a földre miközben erősen ziháltam. Lehunyt szemmel vártam, hogy mi fog következni. Két kezet éreztem meg a vállamon, majd lassan felemelt. Engedtem neki, arra nem volt erőm már, hogy sírjak. Lehajtott fejjel álltam meg vele szemben, a cipőjét fixíroztam. A nadrágja és a lába csupa hó volt, valószínűleg átfázhatott már. 

-          Nézz rám, kérlek –mondta és lágyan felemelte a fejemet 

Gyönyörű zöld szemei voltak, amelyek most csupa aggodalmat tükröztek. Nem szánalmat láttam a tekintetében, sokkal inkább melegséget. 

-          Tudom, mit élsz át. Miért futottál el? Bajod is eshetett volna –simogatta meg az arcomat

-          Már bajom esett. Ezen nem tud senki segíteni –mondtam halkan

-          Senki nem képes azonnal begyógyítani a fájó szívet. Idő kell hozzá, türelem és szeretet. –mondta

-          Akkor soha nem fog begyógyulni. Az utóbbiról még csak nem is álmodhatok –motyogtam

-          Miért? Miért ne? Miért látod magadat ennyire negatívan? Lehet, hogy a családod nem ért meg, de attól nem vagy rossz ember. Te is megérdemled a szeretetet, a gondoskodást, az ölelést –mondta

-          Hagyd abba –fordítottam el a fejemet 

Szavai ismét áttörtek bennem egy falat és sírni kezdtem. Harry nem szólalt meg, helyette lágyan magához ölelt. Mikor érezte, hogy nem ellenkezem szorosabban húzott magához. Arcát a hajamba fúrta és úgy ölelt szorosan, amíg én a pólóját áztattam. 

-    Shh tudom, hogy nagyon fáj. Semmi baj, sírd csak ki magad –mondta és hangja a legszebb dallamként csengett

Nem próbált meg mindenféle üres szavakkal vigasztalni, egyszerűen csak ölelt, és lágy szavakat suttogott. Pontosan azt tette, amire szükségem volt. Mellettem volt és törődött velem. Mikor megnyugodtam, eltolt magától. 

-    Engedd, hogy segítsek. Hadd maradjak melletted, hadd szeresselek! Feltétel nélkül –fogta kezei közé az arcomat

-          Nem lehet, én csak kolonc lennék én….-dadogtam, de ő közbevágott

-       Ne beszélj butaságokat! Szükséged van valakire aki szeret. És ez a valaki én szeretnék lenni. Eltörölni minden fájdalmad és bánatod. A csókjaimmal elfeledtetni, a fájdalmas órákat, pillanatokat, emlékeket. Az karjaimba vonni és elmondani ezerszer, hogy vigyázok rád és biztonságban vagy. Engedd meg nekem –suttogta és a szemei úgy ragyogtak akár a smaragd

-          Én nem adhatok neked semmit…én csak én vagyok –motyogtam

-        Te pont az vagy aki vagy és ezt soha ne bánd. Jó ember vagy, akivel sok rossz dolog történt. Ne zárj ki az életedből. Igen tudom most találkoztunk csak, de nem akarlak elengedni és nem is tudlak. Melletted akarok lenni, hogy érezd a szerelmem. –mondta és az arcán könnycseppek csorogtak végig

-          Ne sírj Harry! Kérlek, értem ne sírj. –töröltem le a könnyeit

-          Kérlek engedd meg… -most már szinte suttogott

-          Megengedem…. megengedem –ismételgettem remegve 

Harry szemei felcsillantak majd szorosabban ölelt magához ismét. A hó egyenletesen hullott közben, lassan ellepve minket is. 

-    Minden fájdalmadat el fogom törölni, minden egyes könnyedet le fogom csókolni. Te vagy számomra a mindenem –bújt hozzám

-     Nem tudom mivel érdemeltelek ki az égiektől, de köszönöm. Köszönöm, hogy megmentettél –motyogtam sírástól elszorult torokkal